Ha vajúdtál már életedben, amely nem csak a nők kiváltsága, hiszen bármilyen teremtéssel együtt jár, akkor tudod, hogy ez nem egy lineáris folyamat. A legjobb művek megszületése igencsak sok tipródással, saját magunkba való visszavonulással jár. Az alkotás sem egy karneváli menet, hányszor, de hányszor csapja le a festő az ecsetjét, vagy az író a laptop tetejét, hogy „vége, feladom!” Igen, a jó dolgok általában így születnek, és ez a vajúdás kell ahhoz, hogy tényleg mestermű tudjon születni, létre jöhessen valami új, ami előtt aztán évszázadok múlva is a látogatók visszafogott lélegzettel állnak, ugyanúgy, mint amikor először a napvilágra került.
Miért gondolnánk hát, hogy egy komoly társadalmi változásnál is más a helyzet? Ha valaki hagyott már maga mögött mindent és vágott bele bátran egy teljesen újba, az tudja, hogy az első gondolat csírájától a végső kiteljesedésig hosszú és kanyargós az út, tele van buktatókkal, vissza-visszalépésekkel. De elérkezik az a pont, amikor már nincs visszaút, amikor már csak előrefelé van, még akkor is, ha az teljesen ismeretlen, mások számára lehetetlen vállalkozás.
A legtisztább, mély intuícióm súgja, hogy most ilyen, radikálisan transzformativ, sorsváltoztató időket élünk, fájdalmas felismerésekkel, de annak a reményével is, hogy létre fog jönni valami más, amely nem a hiányra, a „semmi sem elég, de főleg magunk nem” szorongására, hanem a „mindenkinek jut és senkit sem hagyunk az út szélén” szolidaritására épül. Egy békésebb, toleránsabb, a Földet és a saját élétünket jobban tiszteletben tartó Új Földre, amelyről Eckhart Tolle is ír.
Sokan kérdezhetitek, hogy „De akkor miért annyire nehéz, szorító, és miért tűnik ennyire kilátástalannak?”
A kihalás utolsó rohama
Dr. Martha Beck fogalmazta meg ezt tűpontosan nemrégiben:
„Köztudott, hogy az éjszaka mindig közvetlenül a hajnal előtt a legsötétebb. A láng épp kialvás előtt még egyet fellobban. A haldoklók, közvetlenül a vég előtt egy energiahullámmal még újból lábra állnak. És gyakran, amikor az élet a legnehezebbnek tűnik, valami jó készül kitörni az utunkból – én ezt hívom „vihar előtti csendnek”. A pszichológusok ezt „utolsó rohamnak” nevezik. A laboratóriumi kísérletben egy patkányt odaültettek egy gép mellé, amelyen volt egy gomb. Minden egyes gombnyomás után a gépből egy adag étel pottyant ki. Nagyon élvezte! Majd minden magyarázat nélkül, a pelletek nem jöttek többé. A patkány zavarba jött, aztán csalódott lett, majd dühös. Majd teljesen kiborult. Gyorsabban és erősebben nyomkodta a gombot. Harapdálta, rugdosta, valószínűleg kis patkányszitkokat is kiabált rá. De a golyó nem jött többet.
Aztán nem túl meglepő módon, a patkány feladta.
Így működik az utolsó roham, amely akkor lép életbe, amikor a viselkedésünkért jutalmat kapunk (pl. hiszti után meglesz a csoki), de aztán ez a jutalom megszűnik. Egy ideig a viselkedés gyakorisága, intenzitása és időtartama megnő. A kipusztulási roham logikája magától értetődő: valaki olyasmit akar, amit megszokott, és mindent bevet, amit csak tud, hogy tiltakozzon a megvonás ellen. A cél az, hogy rákényszerítsenek más embereket vagy körülményeket, hogy továbbra is megadják nekik az általuk elvárt jutalmat.
Ne hagyjuk, hogy ez a kipusztulási roham a kilátástalanságba sodorjon minket. Ne adjuk fel!
A kipusztulási rohamok még jobban felzaklatnak minket – hiszen pontosan ez a céljuk, hogy visszarángassanak minket az eredeti status quo-ba. Amikor abbahagyjuk a dohányzást, a bennünk lévő nikotinfüggő jobban vágyhat a cigarettára, mint valaha. Ha eldöntjük, hogy többet nem dobálunk jutalomfalatokat a kutyánknak az asztalról, a fájdalmas nyüszítése alaposan próbára tesz minket. Fújjunk takarodót a tinédzserünknek, és a korábban szerető gyermekünk dühkitörése még a szívünket is kitépi a helyéből.
Ne adjuk fel. Higgadtan tartsunk ki az elhatározásunk mellett.
A kirohanások intenzívek, de múlékonyak is. Ha kitartóak tudunk maradni, a nikotinsóvárgás csökken, a kutya feladja és elalszik, a tinédzser csöndben morog – sőt, talán (évek múlva) meg is köszöni nekünk. A feladatunk az, hogy tartsunk ki, amíg a kitörés el nem múlik.”
Már hallom is a következő kérdéseket: hogyan tartsunk ki és mit folytassunk, főleg most, amikor minden irányból ömlik ránk a szorítás?
Nincsenek mindenre ható csodaszerek, de amit a saját testi és lelki egyensúlyunkért megtehetünk, azt most receptre írnám fel mindenkinek. Lehet ez futás, zenehallgatás, tánc, ének – ezt akár kötelezően, hiszen amikor éneklünk, akkor azok az idegpályák, amelyek a félelemmel vannak összeköttetésben, kikapcsolódnak! A túlélés és az új felépítéséhez szükséges erőnket akkor tudjuk megvédeni, ha nem adunk energiát annak, ami már össze akar (és össze is fog) dőlni. Energy follows attention – amire fókuszálunk, annak adunk energiát – bármennyire is nehéz, tartsuk kordában a hírek olvasását, a rezsi számolgatását, és főleg, a saját negatív reakciónk továbbfröcskölését. Kiönteni a lelkünket teljesen rendben van néha, de napi több órában ezzel foglalkozni még magunknak sem tesz jót. Benne tart az áldozati szerepben és blokkolja a kreatív, probléma megoldó energiánkat.
Egy nagyon egyszerű, bármikor, naponta többször is elvégezhető gyakorlattal zárom:
1. Hunyd be a szemed, kapcsolódj a lélegzésedhez, érezd, hogy az elnyújtott kilégzésekkel a gondolataid lecsendesednek. (ne hagyd ki, ilyenkor kapcsol be a paraszimpatikus idegrendszer!)
2. Most képzelj el egy gyönyörű, nagyon értékes vázát, az enyém egy gyönyörű görög antik 😊, légy játékos, fogadd el, ami éppen megjelenik a képzeletedben.
3. Jól nézd meg ezt a vázát, próbálj eggyé válni vele. A szépségével, az értékességével, a kecsességével. Örülj, hogy ilyen értékként ragyoghatsz a világban. Mi történik a testedben, ha átéled ezt az örömöt?
4. Gondolatban szedd össze mind azt a sok embert, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a váza elkészülhessen, és most itt ragyoghasson. Légy hálás a közreműködőknek.
5. Tudatosítsd magadban, hogy az a váza Te vagy. Tekints úgy magadra, mint egy nagyon értékes ritka kincsre, amelyben nem fogsz moslékot tartani.
6. Minden alkalommal, amikor ösztönből reagálnál, vagy egyáltalán beengednél hasonló energiájú cikkeket, videókat, gondolj arra, hogy ez olyan, mint a mérgezett víz, amely mérgez téged is.
7. Nézd meg, hogy most milyen a víz a vázádban. Ha zavaros, akkor öntsd ki és töltsd meg tiszta vízzel. A vázádat tedd egy biztos helyre, azt is elképzelheted, hogy egy láthatatlan pajzs védi, amelyre nem hat a vihar. Állj bele bátran a vihar közepébe, onnan szemlélődj, érezd a nyugalmat és tudd, hogy érzed majd, merre lépj tovább.
Ezt a gyakorlatot naponta akár többször is elvégezheted, amikor úgy érzed, már telítődtél a külvilággal. Ne felejtsd el, hogy nem csak a váza számít, hanem az is, amit tartunk benne. Ebből a tiszta, nyugalmi helyzetből meg fog születni az is, hogy mit kell csinálni, mi a legfontosabb ahhoz, hogy átmenjünk a viharzónán.
2023 június