HeArt-Centered Leadership Academy
A legtöbb vezető a “sebeiből” vezet. Mi azt szeretnénk, ha a szívükből tudnának vezetni – Brené Brown
Miért most és miért így?
A közelmúlt technikai fejlődései a legmerészebb álmainkat is felülmúlják, ám az emberi tudatosság szinte évezredek óta ugyanott tart. Ez leginkább a bennünk és a környezetünkben dúló konfliktusokban mutatkozik meg. Az emberiség jövőjére számos vészforgatókönyv íródott, és nekünk is van egy álmunk: mi lenne, ha egy időre azzal foglalkoznánk, ami igazán fontos? Számos kutatás bizonyítja, hogy a hosszú kort megérők leginkább azt bánják, hogy túl sokat dolgoztak és mindeközben elhanyagolták az emberi kapcsolataikat. A magányosságot és elidegenedést túlfogyasztással és függőségekkel kompenzáljuk. Megéri?
Mi lenne, ha elhinnénk, hogy a sikereink alapja a jól működő emberi kapcsolatainkon múlik? És akkor vagyunk igazán gazdagok, ha szeretetteljes kapcsolati háló vesz körül?
IQ+EQ=RQ (kapcsolati intelligencia)
A vezetéstudomány több évtizede rámutatott, hogy az IQ csak 25%-ban felelős a kiemelkedő teljesítményekért, a fennmaradó 75% az EQ-ban keresendő. Szerencsére az EQ jól fejleszthető, különösen azok körében, akiknek magas az IQ-juk.
Ez a munka a belső lelassulás és a tudatos reagálás képességének megteremtésével kezdődik. Ebben az egyensúlyi állapotban rá tudunk nézni az ösztöneink csapdájára. Egy magával “rendben” lévő ember képes arra, hogy ne ösztönből reagáljon, higgadtsággal és pozitív jelenlétével vezesse át a csapatát még egy nehezebb időszakon is, valódi pszichológiai biztonságot teremtve.
Ezt a vezetők nem csak „fejben” tudják, hanem új szokásokat kialakítva a viselkedésükben is integrálják. Küldetésük, hogy példát mutatva állítsák maguk mellé a többieket egy boldogabb és igazságosabb közösségi működés érdekében.
Amit csinálunk
Küldetésünk, hogy vezetőket és csoportokat a legújabb agykutatási eredményekre, pszichológiai megközelítésekre, spirituális technikákra alapozva, komplex fejlesztési megközelítéssel támogassuk, amelyek a vezetőfejlesztés elemeire épülnek, és megerősítik őket abban, hogy tudatos jelenléttel és pozitív hatással vegyenek részt egymás életében.
Ez úgy érhető el, ha a vezetők és a csapatok tagjai saját érzelmi stabilitásukat és nem árnyékaikat vetítik ki másokra. Így alapvető fontosságúvá válnak azok a szokások és technikák, amelyek révén képesek az önreflexióra, a belülről-kifelé történő megélésekre, a határaik felismerésére és a szükségleteik kifejezésére. Így tudják megteremteni a saját maguk és a közösség pszichológiai biztonságát akár nehéz és kihívásokkal teli helyzetekben is. A lelki békénk nem a külső hatásoktól függ, a kulcs bennünk van.
A fejlesztési folyamataink célja, hogy a résztvevők ráleljenek saját „kulcsaikra”: személyre szabott eszközeiket begyakorolják, majd szokásokká alakítva megszilárdítsák és megtapasztalják az életükre, munkájukra gyakorolt pozitív hatást. A programot elvégzettek magas szinten tudják gyakorolni a kapcsolati intelligenciájukat (RQ).
Ez a képzés vezetőként neked szól:
- Ha megalapozott döntéseket szeretnél hozni még akkor is, ha mások gyors reakciókat várnának el tőled, „mert így működik a világ”.
- Ha a saját utadat kívánod járni, vállalva az ezzel járó kihívásokat, útkeresést, akár a többszöri újrakezdést is.
- Ha szeretnéd megtanulni, hogy hogyan kezeld a látszólagos ellentmondásokat: pl. empátia és határtartás; pénzügyi stabilitás és fenntarthatóság; autonómia és csoporthoz tartozás.
- Ha vissza szeretnél kapcsolódni a benned lévő örömteli, „kreatív gyermekhez”, és ezt a belső forrást szeretnéd működtetni az életed egyéb területein is.
- Ha már egy ideje foglalkozol önismerettel, spiritualitással, de még nem tudod, hogy hogyan építsd be a mindennapjaidba.
- Ha versengés és játszmázás helyett, együttműködő és valódi értékeket teremtő közösséget szeretnél létrehozni.
Miben fejlődsz a képzés alatt?
- Megismered és megerősíted a kapcsolatot a belső hangoddal, amely iránytűként fog vezetni az életedben.
- Felismered a triggereid hatását az életedre, és eszközöket kapsz arra is, hogy tudatosan és megalapozottan tudj változtatni a reakcióidon.
- Megtanulod, hogyan alakíts ki új szokásokat „játékosan”, örömteli módon.
- Megtartó közösségünkben bátran kipróbálhatsz új vezetési technikákat, amellyel fejlesztheted a saját, autentikus vezetői stílusod.
- Te leszel a gondolataid és az érzelmeid irányítója és nem fordítva.
- Képes leszel benne maradni a nehéz helyzetek feszültségében, a nélkül, hogy elhamarkodottan, az ösztöneidből reagálnál.
- Képessé válsz hamar visszakapcsolódni a pozitív, nyugodt és kíváncsi énedhez, és ezt kiterjeszteni a környezetedre is.
Mikor érdemes egy szervezeteknek erre gondolni?
- Ha egy emberségesebb vállalati kultúrát szeretnének létrehozni
- Ha a gyakorlatban is meg szeretnék valósítani a pszichológiai biztonságot
- Ha a profit mellett az értékekre és a munkatársak elköteleződésére is szeretnének fókuszálni.
- Ha azt szeretnék, hogy a csapatok innovatív és örömteli módon működjenek.
3 fő érték
All we teach is backed by science - Tudományosan megalapozott
We are eating our own medicine – Nem csak tanítjuk, hanem így is élünk
Dedicated to human development – Eltökélten hiszünk az emberi fejlődésben
Heart-Centered Leadership programjaink: Minden programunk, legyen az egyéni vagy csoportos, egy jellegzetes fejlődési ívet követ:
- Hol tartasz most? – Önismereti gyakorlatokon keresztül fogalmazzák meg a résztvevők az erősségeiket, és a fejlesztendő területeiket, céljaikat. Kifejezetten nem használunk önismereti teszteket, mivel a tapasztalataink alapján ezek torzításra alkalmasak és sokszor visszafogják a fejlődést. Sokkal relevánsabb képet ad az, ahogy a valóságban működünk, mint amit gondolunk magunkról, vagy elhiszünk a tesztek által.
- A vágyott célok, álmok megfogalmazása – A hagyományos pszichológia általában a hiányok megértésére koncentrál, mi a pozitív pszichológia szemléletét követve kifejezetten az erősségekre koncentrálva és a vágyaink megvalósításáért tett apró, de folyamatos lépések mentén elért eredményekben hiszünk.
- Mekkorát kell ugrani? – Az álmok és a jelen valósága között sokszor hatalmas űr tátong. A kettő között általában olyan régi szokások vannak, amelyeket át kell írnunk. Mi rögzíti ezeket a szokásokat, honnan erednek és mi kell ahhoz, hogy az új, egészségesebb szokásokkal azokat felül tudjuk írni?
- A senki földjén. – A „teremtő üresség” a legizgalmasabb része a programnak. Ez ugyanis az a szakasz, amikor már nem vagyunk azok, akikkel régen azonosítottuk magunkat, de még nem erősödött meg az új identitásunk. Ilyenkor a legkönnyebb visszaesni a régi, megszokott mintákba, különösen akkor, ha ebben a folyamatban egyedül vagyunk, nincs körülöttünk támogató környezet.
- Első lépések. – Megerősödtünk annyira, hogy elkezdünk a külvilágban is megmutatkozni, már nem akarunk a régi minták szerint ugyanazzal szembe találkozni, mint eddig. Ilyenkor kapjuk a „második teszteket”, hiszen nem a szokásos módon működünk.
- A megerősödött Új Én – Ahhoz, hogy valóban tartóssá váljon a saját változásunk, a környezetünket is formálni kell tudjuk. A prototipizálás és trial-error módszertana alapján válnak a résztvevők egyre tudatosabbá, magabiztosabbá és erősebbé, amelynek eredményeképpen valódi szervezeti és társadalmi gyógyítókká (vagy change agentekké) szerepbe nőnek.
Résztvevőink Véleményei
„A program segített abban, hogy felismerjem és felülírjam a régi szokásaimat. Az új szokások beépítése révén sokkal magabiztosabb és boldogabb vagyok.”
„A támogató környezet és a személyre szabott segítség nélkül nem sikerült volna elérnem a céljaimat. A program megváltoztatta az életemet.”
„Az identitásom átalakulása során a legnagyobb kihívás a régi minták elengedése volt. A program támogatása nélkül nem sikerült volna.”
„A pozitív pszichológia megközelítése segített abban, hogy a saját erősségeimre támaszkodva érjem el a céljaimat. Nagyon hálás vagyok a programnak.”
„A program során megtapasztaltam, hogy milyen fontos a támogató környezet. Az új identitásom megerősödött, és sokkal magabiztosabb vagyok.”
Tegye meg az első lépést a személyes átalakulás felé
Csodák helyett a célokért tett apró, de következetes lépések mentén elért eredményekben hiszünk.