Nem sajnos, sőt, de nagyon sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük őket. Méghozzá egészen egyszerű, apró praktikákkal, amelyeket azonnal kezdjünk is el, mert valóban hatásosak és még élvezetesek is.

Már régóta vallom, hogy a legtöbb krónikus betegségünk civilizációs eredetű, és így jóval inkább az életmódunk megváltoztatásával, sem, mint gyógyszerekkel lehet tőlük megszabadulni. Az USA-ban nemégiben tettek közzé egy prognózist, amely szerint a lakosság 55%-a (!!) demenciával veszélyeztetett, hatalmas terhet téve nem csak az ellátó rendszerekre, de a családokra is. Az itthoni kilátások sem jobbak, a WHO szerint 2050-re mindenkinek lesz demens hozzátartozója. Huh, ez azért kemény!

Akár tetszik, akár nem, itt az ideje, hogy komolyan vegyük, milyen támadásokat intézünk nap, mint nap a „két fülünk között lévő spagettihalmaz felé”, ahogy fogalmazott Mel Robbins, az amerikai elismert coach, akinek a legújabb podcastja Dr. Daniel G. Amen orvossal készült. Dr. Amen 40 éves pszichiáteri tapasztalattal, 12 New York Times bestseller könyvvel, több mint 225 000 agyi MR vizsgálattal a háta mögött osztotta meg azokat a bevált praktikákat, amellyel helyre lehet állítani az agyunk egészségét, és amelyeket ő is végez, nap, mint nap. A podcastot két részben dolgoztam fel, ebben a cikkben olvashattok az agy kondicionálásáról és azokról a táplálék-kiegészítőkről, amelyek tudományosan is bizonyítottak, és a másodikban a három legfontosabb hormonról: dopamin, szerotonin és kortizol, amelyek a leginkább befolyásolják a közérzetünket és a teljesítőképességünket. Nagyon izgalmas lesz az is, további egyszerű, bevethető trükkökről olvashattok, pl ki gondolta volna, hogy a hideg zuhany jótékony hatással van a motivációnkra?

Most mondhatjátok sokan, hogy na, már megint valami csodaszokások, amelyekre egyébként sincs időm, hagyjanak békén, tudom, kellene sportolni, szuszogni, relaxálni, de mikor? Nem érek rá, és kész… Lehet, hogy ezek a mondatok pont annak a jelei, hogy nem vagyunk a teljesítőképességünk birtokában, a hormonjaink kimerültek, vagy a tevékenységeinkkel nem támogatjuk eléggé a „legsunyibb szervünk”, ahogy Dr. Amen hívja működését.

Az elismert orvos agyi egészséget helyreállító forradalomra hív minket, amelynek célja, hogy a fizikai és a mentális jóllétünket megalapozzuk. Szerinte az emberek gyakran keverik az agyat és az elmét, pedig, ha megnézzük egy Alzheimer-kóros ember agyának felvételét, láthatjuk, hogy az agy nagy mértékben károsodott. Ezek az emberek már nem tudnak úgy viselkedni, ahogy szeretnének; az agyuk egészségét kell helyreállítani, hogy az elméjük is jól működjön. Jó hír, hogy az agy nagyon gyorsan reagál a beavatkozásokra, amint elkezdünk vele szeretettel, támogatóan foglalkozni, a változás már másnaptól érzékelhető! Az agyunk az, ami boldoggá, céltudatossá tesz minket, de lehet a düh szerve is, ezért annak rendbetétele kritikus fontosságú. Íme a 3 lépés:

  1. bánjunk vele óvatosan,
  2. kerüljünk el mindent, ami bántja,
  3. rendszeresen csináljunk olyan dolgokat, amelyek segítik.

Az első és leghatékonyabb praktika: minden döntésünk előtt kérdezzük meg magunktól: ez jót vagy rosszat tesz az agyamnak? – ha erre VALÓDI szeretettel tudunk válaszolni, a családunk, a közösségünk és a saját céljainkat szemünk előtt tartva, akkor „jobb emberré válunk”. De nézzük tovább!

Dr. Amen minden napot azzal indít, hogy elismétli magában: ez egy nagyszerű nap lesz! Ez pozitív irányba kondicionálja az elmét. Ha az agyad egészséges, akkor a következő lépés, hogy programozni kell. Amikor este lefekszik, elmond egy imát, és felsorolja, hogy mi ment jól, a felébredés utáni pillanattól kezdve egészen a lefekvésig. Egy idő után szokássá válik. Az agyunk pedig azt teszi, amire nógatják, mert lusta. Ez rendkívül hasznos, ha szörnyű napok vannak mögöttünk.

A tudományosan bizonyított táplálékkiegészítők, amelyeket mindenkinek szednie kellene a jó minőségű multivitaminok, amelyek helyrehozhatják a memóriaproblémákat. Egy vadonatúj kutatásban 3 tesztcsoport bevonásával kiderült, hogy a magas dózisú B6, B12 és a zsírsavak, mint a halolaj, jót tesznek a szívnek, de az agynak is! Az agysejtjeink membránjának 25%-a Omega3-ból áll, az alacsony Omega3 szint depressziót, demenciát és ADHD-t okozhat.

Sokan küzdünk azzal, hogy túl vagyunk pörögve, nem vagyunk képesek lenyugtatni az elménket. Dr. Amen erre a gondolataink irányításának elsajátítását javasolja. – (csak megjegyzem, hogy aki a meditáció helyett a demenciát választja, az most gondolja át 😊) Saját múltbeli példájával magyarázza: „azt hittem, minden hülyeséget el kell hinnem, amit gondolok. Rezidens hallgató voltam, és akkoriban az elmém kínzott engem! Egyedül éreztem magam és nagy káosz volt a családom körül. Ha leírjuk az összes negatív gondolatunkat, és csak megkérdezzük magunktól, hogy igazak-e, vagy csak az őseink beszélték be nekünk őket, már előrébb vagyunk.” Az interjúban egy hasonló folyamatot ír le, mint amelyet én is kifejlesztettem, ezt korábbi cikkemben olvashatjátok.

Így folytatja: „mindenkinek vannak őrült gondolatai, mondta egy tudós: az agy alattomos szerv. És az, hogy van egy őrült gondolatod, még nem mond rólad semmit! Azok a gondolatok, amelyekhez ragaszkodsz, szenvedést okoznak neked. Először is kérdezzük meg magunktól: igaz ez? Nem kell minden egyes őrültséget elhinni, ami az agyadban fut! Majd kérdezzük meg: ez a gondolat segít nekem, hogy jobban érezzem magam? Ha nem, akkor kukába vele! A legtöbb hazugság, amit magunknak mondunk, tartja az elménket lehangoltan és túlterhelten.”

Egyértelmű, hogy az agy egészségének helyreállítását mindig több oldalról kell megtámogatnunk, de nem kell, hogy ez bonyolult, vagy kivitelezhetetlen legyen.

Remélem, hogy ez a pár információ is motivál arra, hogy innentől kezdve tudatosabban foglalkozz az agyad egészségével, hiszen megérni, nagyon is! Folytatás a jövő héten!

Mel Robbins podcastja: https://www.youtube.com/watch?v=MClMLEfq5Og

Dr. Amen weboldala: https://www.amenclinics.com/

Előadása: https://www.youtube.com/watch?v=FTtKpBGjxd8