Minden szakmának megvannak a saját zsargonjai, kifejezései, amelyek a “körhöz tartozást jelentik”, ilyen például a trénerek és facilitátorok körében a “Bízz a folyamatban!” – sokszor jó is emlékeztetni egymást erre, amikor egy nehezebb teret kell megtartanunk és a folyamat közepén, amikor a legnagyobb a káosz, könnyű elbizonytalanodni, visszavonulót fújni. Pedig, ha kitartunk, és bízunk nem csak a folyamatban, hanem a résztvevők bölcsességében is, mindig ott születnek a legnagyobb csodák.
A címben szereplő „ahogy egy dolgot csinálsz, úgy csinálod a többit” kifejezést többször hallottam Julie Reisler-től, akitől a Life Designer Coachingot tanultam, de Dr. Martha Beck képzésén is, amelyet nemrégiben végeztem el. A képzés arról szólt, hogy hogyan tudunk ebben a végletekig polarizált és sokszor elviselhetetlen feszültségekkel teli világban egy új, harmóniára, megértésre és őszinte kapcsolódásra épülő életet kialakítani magunknak. Pontosan ahhoz kaptam kipróbált és használható eszközöket, ami már évek, ha nem évtizedek óta foglalkoztat. Jó volt, hogy sok hasonló gondolkodású és foglalkozású ismerősre is találtam. Martha olyan volt végig, mint egy valaki közülünk, aki éppen egy pár lépéssel előrébb jár, még közvetlenebbé téve a tanulást. A tanult eszközökre épülve már készül a következő programom, alig várom, hogy én is tovább adhassam!
Szóval, ez a mondás már évek óta velem van, és természetesen sokszor is igaznak bizonyult, de Martha képzésén most önmagamra is rá tudtam nézni, és sikerült egy blokkot kioldanom, amely elég mélyen meghatározta a viselkedésemet.
A képzés elején meg kellett határoznunk egy problémakört, amelyet személy szerint nyitottan hagytam, egyrészt azért, mert semmi konkrét nem jutott az eszembe, de bíztam benne, hogy majd abban a pillanatban, amikor előjön „a dolog”, a fejlődésemhez szükséges újabb mérföldkő, akkor pontosan fogom tudni, hogy na igen! ez az! És így is lett.
Finding way in a wild new world. – Hogyan találod meg az utadat egy új, vad világban, volt a képzés címe és témája, amelyben a „vad” egyáltalán nem őrültet jelentett, sőt. Olyan ősi, már elfelejtett technikákat tanultunk, amelyeket az agykutatók tudományos eredményekkel támasztanak alá mostanában. Megtanultuk az agyunknak olyan részeit bekapcsolni, amelyekkel tudatosan kiléphetünk a bal agyfélteke racionalitásából, és a jobb agyfélteke különböző területeinek segítségével a belső forrásainkat aktiválva meg tudjuk teremteni magunk körül azt a világot, amelyben élni szeretnénk.
A program egyik szakasza a megvalósítás volt, és itt jött nekem a felismerés, méghozzá – elég vicces módon – egy konyhafiók formájában. Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, de nálunk egy időben ki lehetett volna írni az ajtóra „Teabolt”. Bármerre jártam, itthon vagy külföldön, az szinte biztos volt, hogy egy újabb doboz tea nélkül nem jöttem haza. Amikor felkerültek a kamra polcára az újabb dobozok, akkor szembesültem újfent, hogy mennyi volt már előtte és sokszor teljesen fölöslegesen vettem meg a negyedik zöld teát, de úgy tűnt, hogy ez volt az én addikcióm 😊 Kicsit szégyenkezve, de magamat megmosolyogva fogadtam el ezt a dolgot, elvégre nem Rolls Royce-okat, vagy Rolex órákat gyűjtök, hanem teát, ennél rosszabb sose legyen! Történt ez mindaddig, amíg be nem szerelték hozzánk az új konyhabútort. Nagyon szép lett, az előzőt jó helyre sikerült elajándékoznunk és örömmel vettem birtokba az új tereket, főleg, a hatalmas és mély fiókokat, amelynek igencsak híján voltam.
Egy teljes fiókot megtöltöttek a teák…. ÉS, ami érdekes, amióta ez megtörtént, azóta NEM VETTEM ÚJABB TEÁT. Elfogadtam tényként ezt a dolgot, még fel sem tűnt addig, amíg el nem érkeztünk a képzésben a megvalósítás szakaszáig.
Nagyon izgalmas volt ez a szakasz is, teljesen más, mint az általánosan elfogadott és alkalmazott „határozd meg a célt, alkoss stratégiát, stb.” A szakasz első felében szinte le voltunk tiltva arról, hogy bármit is csináljunk, de sokat kellett kontemplálni, összeszedni gondolatban azokat az erőforrásokat, amellyel már rendelkezünk. Hogy? Egy teljesen új világot képzeljünk el és a megvalósításhoz a régiekhez nyúljunk vissza? Egyre hangosabb lett az ellenkezés hangja bennem – ami jó jel, mert akkor ezt kell követni 😊 -, amikor egy reggeli meditációban egyszer csak megjelent az ominózus fiók, tele teákkal. Telitalálat! Az egész testem reagált erre a felismerésre, ellazulással, belső biztonságérzettel és bizonyossággal, hogy „tudom, amit tudok, és pont úgy vagyok jó, ahogy vagyok”.
Nem csak a teákat gyűjtöttem szorgalmasan, hanem így voltam a képzésekkel, a rengeteg szakmai könyvvel és podcastokkal is. A gyűjtőszenvedélyemnek köszönhetően természetesen halmozódtak a meghallgatásra és elolvasásra váró anyagok, ami teret kínált a lelkiismeretfurdalásra. A „gyűjtőszenvedély” gyökere egyrészt szakmai kíváncsiság – ez nagyon jó, mert azt jelenti, hogy az utamon vagyok és azt csinálom, amit szeretek, másrészt a „még nem tudok eleget” belső hiányérzete volt, amely érdekes módon ezzel a felismeréssel és ennek a mélytudatosításával egy csapásra megszűnt.
Azt nem mondom, hogy ezek után már semmi újat nem fogok tanulni, vagy nem olvasok el újabb könyveket, mert a munkám szerves része az önfejlesztés, de nem mindegy, hogy ezt milyen belső megéléssel teszem. Van-e bennem egy állandó kielégítetlen hiány, vagy helyette az „úgy vagyok jó, ahogy vagyok” stabil belső megélése dominál, és ehhez minden kiegészítés már csak a szenvedély és az örömszerzés része. Végtelenül hálás vagyok annak a közel 50 doboz teának, amit az évek során sikerült összegyűjteni, hogy ennyire megmutatták, milyen is vagyok.
Egy kicsit nézz körbe Te is a fürdőszobádban, éléskamrádban, a könyvespolcodon. Vajon mit üzennek a tárgyak körülötted?
A kép forrása maradokapenzemnel.blog.hu