Mostanában így kezdődnek a beszélgetések: Jól telt a nyár? Sikerült feltöltődni? Gyerekek?
És TE? Veled mi a helyzet? Vajon meddig tart a feltöltött akkumulátor? Már előre tudod, hogy november közepe-vége felé erőt vesz rajtad a fáradtság és december közepére már az utolsó tartalékjaidból élsz?
Ezt sajnos elég nehéz megúszni. Pedig nagyon jó megoldások vannak, hogy fizikailag fittek tudjunk maradni, és vannak kütyük is, amelyek támogatnak, de kevés olyan praktikum van, amellyel a mentális egészségünk könnyen karban tartható.
Sok JÓ emberre lenne szükségünk, akik már nem akarnak többet szorongani 🙂
A ma világát egyszerűen nem lehet szorongás nélkül megúszni, már csak azért sem, mert ez az az egyedüli olyan állapot, amely „társas”. Egy csoportban elég csak EGY szorongó ember és a szorongást egy idő után szinte mindenki átveszi, öntudatlanul, mert az agyunkban lévő tükörneuronok nagyon érzékenyen reagálnak rá. Márpedig szorongásra mindig van ok, ha magunktól egyébként jól lennénk, akkor elég csak a híreket meghallgatni. De kifejezetten szorongást okoz a social media is, a hamis tökéletesség látszatával, és a visszajelzés-függőségégével, amely főleg a fiatalokat, a személyiségükben még nem kellően éretteket veszélyezteti. És ha a csoportban csak egy ember is szorong…
Barátkozzunk meg a neuropeptidjeinkkel!
Szerencsére nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva ezeknek az érzelmi állapotoknak, egy kis tudatossággal és olyan technikák elsajátításával, amelyek bizonyítottan működnek, nagyon rövid idő alatt meg tudjuk őket változtatni.
Kis színes hírek a tudomány háza tájékáról: közel 40 éve jelent meg az a kutatás, amelyben bizonyították az érzelmek és a neuropeptidek közötti kapcsolatot, és ez az ismeret egyre fontosabbá kezd válni, kifejezetten a mentális egészség, illetve a pszichoszomatikus betegségek szempontjából.
A neuropeptidek az agy idegsejtjei által termelt kémiai anyagok. Amikor kölcsönhatásba lépnek a test más sejtjein lévő receptorokkal, specifikus válaszokat váltanak ki, vagy megakadályoznak bizonyos reakciókat. Részt vesznek az érzelmekben, és hírvivőnek tekinthetők. Megváltoztatják a test és az elme minden sejtjének kémiáját. Az érzelmek megváltoztatják a testünk által generált elektromos frekvenciákat, és a sejtek közötti kommunikációt.
Dr. Candence Pert, a kutatás vezetője kifejezetten javasolja, hogy ahelyett, hogy az elmére és a testre különálló részeinkként gondolnánk, sokkal értelmesebb lenne, ha integráltnak tekintenénk őket és „bodymind”-nak hívnánk. A neuropeptidek ezek összekötőjeként, mind a fizikai, mind az érzelmi állapotunkat befolyásolják.
Szorongás, neuropeptidek és az immunrendszerünk
Az immunsejtek nagyon érzékeny receptorokat hordoznak, amelyek a neuropeptid-üzenetek széles skálájára reagáljanak, ami azt jelenti, hogy az érzelmi állapotok „kémiája” gyorsan hat a szervezetünkre.
Miért fontos ez nekünk, kifejezetten a mentális, és innentől fogva a fizikai és lelki egészségünk szempontjából? Nézzünk meg, hogy például a szorongás hatására milyen folyamatok indulnak be a testünkben!
Olyan neuropeptidek szabadulnak fel, mint a kortikotropin-felszabadító hormon (CRH) és az adrenokortikotrop hormon (ACTH). Ezek a neuropeptidek jelzik a mellékveséknek, hogy termeljenek kortizolt, ami egy stresszhormon. Amikor kortizol szabadul fel, a szervezet felkészül a válaszreakcióra, ám a krónikus szorongás elhúzódó kortizol termeléshez vezethet, ami negatívan hat az egészségünkre.
A neuropeptidek befolyásolják az immunsejteket, befolyásolják a gyulladást és az immunválaszokat. A krónikus szorongás gyengíti az immunrendszert, így fogékonyabbak leszünk a betegségekre. Legtöbbször ezek a betegségek az emésztőszerveket érintik a bél-agy tengely miatt, de érinthetik a szív-érrendszeri, vagy egyéb területeket is. Elmondhatjuk, hogy a szorongás kezelése kulcsfontosságú az általános jóllét szempontjából.
Bruce Lee jótanácsa
„Nem attól az embertől félek, aki tízezer ütést begyakorolt egyszer, hanem attól, aki tízezerszer gyakorolta be ugyanazt az ütést.”
Imádom ezt az idézetet, egybecseng a filozófiámmal, ami nagyon távol áll az instant megoldásoktól, illetve leginkább azoktól az ígéretektől, hogy évtizedes szokásokat gyorsan meg lehet változtatni. Ha ugyanis csak a célt tartjuk szem előtt, teljesen elfelejtjük, hogy van egy ÚT is, amelyen odajutunk, és ha erre az útra kíváncsisággal tekintünk, akkor sokkal nagyobb elfogadással tekinthetünk magunkra is, mélyen átélve-átérezve minden pillanatot, még a legmélyebbeket is.
És valóban, a legegyszerűbb technikákat is sokszor, nagyon sokszor kell begyakorolni, hogy az éles helyzetben alkalmazni tudjuk őket. Új idegpályáknak kell felépülniük, amelyekhez legalább 250 percnyi gyakorlásra van szükség. Ez azért elég sok, de ha rövidebb szakaszokra osztjuk, megoldható.
Napi 3×8 perced lenne rá?
Ez így naponta 24 perc, és közel 3 hónap alatt biztosan profi gyakorlóvá válhatsz. A felmérések szerint már jelentős javulás várható 6-8 hét után is, és bízom benne, hogy ennyi idő alatt a gyakorlás már új szokássá is rögzül.
Mi ez a technika?
A HeartMath Intézet https://www.heartmath.org/ által kifejlesztett Heart-Coherence (Szív-Koherencia) meditáció, amelynek segítségével először a légzésünkhöz kapcsolódunk, majd a légzést tudatosan átvisszük a szív területére és amikor érezzük, hogy a fejünkben lévő gondolatok elcsendesülnek, behívunk pozitív, ahogy ők mondják: regeneratív érzelmeket. Ezek lehetnek a hála, elismerés, szeretet vagy gondoskodás, de én beletettem az áhitat érzését is, amelynek talán a legerősebb a hatása.
Elmondva és leírva könnyű, megcsinálni csak egy picurkát nehezebb, kell hozzá némi gyakorlás és az egyes szakaszok elsajátítása. A HeartMath Intézet közel 40 éves fennállása óta kutatja és fejleszti ezt a technikát, számos tudományos folyóiratban közölve az eredményeit.
Milyen eredmények várhatók?
- Fizikai szinten:
- Kiegyenlített szívritmus-variabilitás (HRV), amely a vegetatív idegrendszer jobb egyensúlyát és a stresszel szembeni ellenálló képességet jelzi.
- Vérnyomáscsökkenés: A rendszeres gyakorlás segíthet a vérnyomás szintjének csökkentésében².
- Javult immunfunkció: Kutatási eredmények utalnak az immunválasz javulására¹.
- Lelki és mentális szinten:
- Csökkent stressz és szorongás: A Heart Coherence meditáció segít a kortizolszint csökkentésében, ami alacsonyabb stresszhez és szorongáshoz vezet².
- Növekvő érzelmi stabilitás: Elősegíti az olyan pozitív érzelmeket, mint a megbecsülés és az együttérzés, amelyek fokozzák az érzelmi ellenálló képességet².
- Növeli a kognitív funkciókat: Gyakran számolnak be jobb összpontosításról, mentális tisztánlátásról és döntéshozatali képességekről¹.
Forrás: (1) Szívkoherencia: Ultimate 101 Guide to HRV for stress resilience. https://www.lawofheartcoherence.com/what-is-heart-coherence-heart-rate-variability/.
(2) Mi a szívkoherencia, és miért olyan erős? https://wanderlust.com/journal/what-is-heart-coherence/.
Vágjunk bele!
Gyakorlócsoportot indítok 2024 október 8-án, online formában, amelyre várom olyanok jelentkezését, akik szeretnék a Karácsonyt Békében és Szeretetben tölteni 🙂 A csoport év végéig 2-3x fog majd találkozni, az első alkalommal a rövid meditáció egyes szakaszait fogjuk begyakorolni és utána a hanganyag segítségével gyakorolhat mindenki. Az utánkövető alkalmakkor a tapasztalatokat osztjuk meg, de írásban elérhető leszek végig.
A csoport indulása előtt kétszer is lesz rövid ismertető és Q&A a részletekről:
- 2024 szeptember 19. 18.00 – 19.00
- 2024 október 3. 18.00 – 19.00
Az eseményeket külön meghirdetem, de ha kérdésed van, akkor az info@emesemoricz.com-ra írj.