A történet az 1950-es évekre nyúlik vissza, és több formája is fellelhető. A helyzet a következő: adva vagyon egy jónevű fogkrém gyár, ahol a vezérigazgató utasítást ad ki a menedzsmentnek, hogy álljanak elő egy olyan ötlettel, amellyel jelentősen tudják növelni az eladásokat, és mindezt úgy, hogy túlságosan sokba ne kerüljön a vállalatnak, mondhatni, semmibe. Ismerős? Azt hiszem, most sokan bólogatnak, de ha a napi életünkre gondolunk, gyakran szembesülünk hasonló kihívásokkal, valamiből sokkal több kellene, de nincs meg hozzá a megfelelő forrásunk. Nem csak a pénz jöhet itt szóba, hanem új megoldások, szemléletmód, rutin is.
Vissza a történetre! Összeül a menedzsment, eltelik egy óra, kettő, majd egy teljes nap, de semmi eredmény. Úgy döntenek, hogy addig nem mennek haza, amíg meg nem találják a megoldást. Ott töltik az egész éjszakát, és már hajnalodik, amikor kopogtatnak. A takarítónő az, szerényen kérdi, hogy bemehet-e, hiszen neki ott dolga lenne. Az elcsigázott menedzserek vonakodnak kimenni a teremből, hiszen nagy munkában vannak és az eredmény még sehol. A takarítónő megértően bólogat, kicsit aggódik is, hogy mi lehet az a hatalmas probléma, amely még aludni sem engedte a gyár legokosabb embereit, de a kíváncsisága csak erősebb, és rákérdez. Amikor meghallja a választ, a – később egymillió dolláros ötlet – szinte akaratlanul bukik ki belőle: „Miért nem nagyítják meg a tubus száját?”
A történetnek itt vége, a folytatásról nem tudunk, de ha így volt, reménykedjünk, hogy az innovatív ötlet gazdája is megkapta a megfelelő jutalmát 😊
Mit tanulhatunk a kis tanmeséből, azon kívül, hogy innentől kezdve árgus szemekkel figyeljük a tubusokat, vajon kik akarnak minket túlfogyasztásra rábírni? „If sex does not work, don’t do it harder!” – emlegeti Dr. Martha Beck, harvardi szociológus, és persze jót derül mindenki rajta. Teljesen igaza van!
Hányszor fordult már velünk elő, hogy egy helyzettel, megoldandó problémával kapcsolatban már annyira túlpörgettük magunkat, hogy a végén semmi érdemi nem jutott az eszünkbe? Amikor csak a megszokott gondolati köröket jártuk végig és már magunk is egyre fáradtabbakká váltunk? Dr. Srini Pillay, agykutató ezt úgy fogalmazza meg: focus-focus-focus-fatigue. A túl sok koncentráció kifáradáshoz vezet, pontosan azért, mert a frontális lebeny, amely az agyban ezért a területért felel, viszonylag kis méretű. Ha koncentráltan dolgozunk, vagy alkotunk valamit, akkor hamarabb lesz szükségünk arra, hogy kicsit megpihenjünk, mást csináljunk, mert ezzel az agyunk más területeit is aktiváljuk. Az agynak a koncentrált munka, olyan, mint a rövidtávfutó sprintje, nem lehet egész nap űzni. Ahhoz a hosszútávfutásra van szükség, amely egészen más technikát és felkészítést kíván.
És itt szeretném most újra kiemelni: az agy egész nap dolgozik! Még alvás közben is. Egyrészt megszabadul a sok szeméttől, amivel teletömjük szegénykét, ezért elengedhetetlen az időbeni és háborítatlan alvás, másrészt rendszerezi az információkat és ha képesek vagyunk a tudatos álmodásra, akár álom közben is jöhetnek a megoldások. Friedrich A. Kekulé „farkába harapott kígyó” álmáról szinte mindenki hallott már, amelynek révén végén pont kerülhetett a szerves vegyületek szerkezetének megismerésére.
De biztos mindenkinek megvan a saját hasonló története: nekem például zuhanyozás közben szoktak összeállni a dolgok, vagy egy hosszú, erőltetett nordic walking végére. Ilyenkor az elején megfogalmazom magamban a szándékot és hagyom, hogy a bal agyféltekém teljesen kikapcsoljon, teret engedve a jobbnak. Nem egy ördöngősség, elég, ha az ember elkezd tudatosan lépkedni, azt figyelve, ahogy a lába a talajjal érintkezik, ilyenkor a fejben túltengő energia szépen lecsendesedik. Amikor ez megvan, onnantól kezdve a légzésemet figyelem, ha bekúsznak a gondolatok, akkor minden ítélkezés nélkül visszairányítom a figyelmemet a légzésemre. Leírni könnyű, de rendszeres gyakorlás nélkül nem megy. Ez is egyfajta izom, egy kicsit minden nap foglalkozni kell vele, hogy fejlődjön.
Nagyon figyelek a saját belső ritmusomra: reggel korán kelek, légzőgyakorlatok, meditáció és nyújtás után a reggeli órákban vagyok a legfókuszáltabb, ilyenkor tudok például írni, ahogy most is. Nagyon kell őriznem ezt a „kreatív-fókuszált” időablakot, hogy ne engedjek be semmi olyat, ami széttöredezheti. Persze, mindig vannak sürgősnek tűnő dolgok, amelyek halaszthatatlanok képében kúsznak be, ilyenkor mérlegelnem kell, és az esetek többségében tudnak várni, sőt, lehet, hogy délutánra maguktól is megoldódnak.
A fókuszált időablak után legalább egy óra mozgás jön, ha lehet, kint a levegőn, tudatosan lélegezve, kapcsolódva a természethez. A délutánt általában az ügyfelek töltik ki, vagy a körülöttük való teendők. De bármi is van, a fókusz-lazítás-töltődés hármasára már nagyon vigyázok, főleg, hogy hajlamos voltam a túlpörgésre, ami hosszú távon egyáltalán nem volt célra vezető. A „valamit rittyentek a konyhában” helyett tudatos kíváncsisággal kezdek bele a főzésbe is, mi akar ma megszületni? Kifejezetten élvezem, hogy a céltudatos, fókuszált életem mellett egyre nagyobb teret nyer a spontán, a szívből jövő, a játékos is, amelyet utána kamatoztatni tudok az előzőben is.
A végén nézzünk rá újból az egymillió dolláros ötlet gazdájára, vajon miért volt egyértelmű, szinte törvényszerű, hogy abban a helyzetben az ő szájából hangzott ez el? Szerintem, ha idáig eljutottál az olvasással, már te is tudod 😊
Egyre fontosabbá válnak a vállalati well-being programok, 2024-től kifejezetten előtérbe kerül a stressz hatása az egészségre, érdemes ezzel egyidőben azt is megnézni, hogy hogy vagyunk összerakva, milyen a belső ritmusunk? Ezt vajon mennyire támogatja az a munkarend, amely mindenkire egyformán érvényes? A hibrid munkavégzés egyre elterjedtebb, de egyáltalán nem biztos, hogy a munkavállalók tudatában vannak a saját energia-menedzsmentjüknek, sőt, a tapasztalatom az, hogy otthon még többet dolgoznak. Sok berögzült, mára korlátozó hiedelmet kell ezzel kapcsolatban is lebontani és újakat írni helyettük. Azt javaslom, hogy kezdjük kicsiben, egy-egy apró lépéssel, de a legelső lépésként azzal, hogy ismerjük meg a saját ritmusunkat: mikor vagyok a legaktívabb? Hogyan tudom az agyi fáradtságomat elkerülni, mire van ilyenkor szükségem? Mozgásra? Tiszta vízre vagy akár egy 10 perces szunyókálásra? Miért is ne? Vannak országok, ahol a szieszta a „norma”, és miért ne lehetne itthon is legalább kísérlet jelleggel kipróbálni?
Biztos vagyok benne, hogy sok mindent meg kell kérdőjeleznünk, amelyet eddig normálisnak gondoltunk. Hogy milyen lesz a „new way of working”, kevesen látják pontosan. Nekünk kell ezt az utat kitaposni, próbálkozásokon keresztül. Ehhez jó, ha lelassulunk és behívjuk a játékos, kíváncsi kísérlezető énünket.
Jön a hétvége, szép is lesz az idő, érdemes kimenni a természetbe, mobil nélkül, és egy nagy séta után ránézni az energia-szintünkre, hogy vagyunk most?
2023 április
(a kép forrása ridikul.hu)