Egy taoista legenda szerint Wenhui uralkodása idején élt az udvarban egy szakácsnő, aki jól értett a marhahús vágásához és csodálatosan tudta használni a kését. Minden mozdulata, a keze érintése, a vállainak megdöntése és a lába taposása is mintha dallamok mentén működött volna. A vágás ritmikus volt, és táncmozdulatokhoz hasonlított. Wenhui uralkodó hangosan dicsérte Ding szakácsnő ügyességét: „Ez annyira csodálatos! Hogyan érheti el az ember ezt az állapotot?” Ding letette a kését, és így válaszolt: „A Dao szerint élek, ami túlmutat a készség keresésén. Amikor még kezdő voltam, az egész ökörrel küzdöttem, de három évvel később már nem az ökröt láttam. Most már nem kell többé a szememmel néznem, hanem csupán a testemben érzem és az elmémmel követem. Minden érzékszervemet kikapcsolom, és csak a megérzésem működik. Amikor az ökör vénái irányába vágok, nem találok akadályt. Ezért van az, hogy a kés éle még mindig éles marad, pedig már tizenkilenc éve használom, és több ezer ökröt vágtam vele.”
Kicsit aggódtam a mese kiválasztásánál, hogy a hentes-analógia vajon nem indít-e el többekben ellenérzést, de ha már ezeket a sorokat olvasod, akkor remélem, túl vagy a dilemmán és érdeklődve várod a folytatást.
Miről szól ez a parabola, mik a legfontosabb üzenetei számunkra? Mitől csorbul ki a kése a legtöbb hentesnek? A fölösleges erőlködéstől, és attól a ráfeszüléstől, amellyel nekiállnak az egész ökröt felszabdalni. Pedig el tudjuk érni ugyanezt az eredményt erőlködés nélkül is, sőt, még jobbat is. Érdekes módon Ding szakácsnő nem arról mesélt, hogy a technikákat hogyan sajátította el, és mennyit csiszolta, hanem arról, hogy hogyan hozta magát egy olyan állapotba, amelyben a látszólag hatalmas akadályt a szövetségesévé tudta tenni.
A belső fejlődési útjáról csak ennyit mond: A Dao szerint élek. Mi a Dao? A taoista filozófiában a Dao maga Az Út, és a taoista gondolkodás nagy hangsúlyt fektet a fizikai és szellemi művelődésre, valamint a gyakorlatok által kiváltott átalakulásra. A tanítványoknak nem elég „fejben tudni” a tanításokat, hanem élniük is kell azokat.
Az egyik leggyakrabban idézett taoista fogalom a Vu-vei, avagy az erőfeszítések nélküli cselekvés, amelyet az eddigi tapasztalataim alapján úgy fordítanék le, hogy cselekedj, de ne harcolj közben! Kivel vívjuk a legnagyobb csatáinkat? Magunkkal. Belekerülhetünk egy olyan helyzetbe, amikor minden jó szándékunk és tudásunk ellenére mégis félresiklik valami, vagy amikor külső körülmények hatására nem várt fordulatot vesz egy projektünk. Ilyenkor nagyon nem mindegy, hogy ezt hogyan éljük meg, mi lesz a „belső történetünk”. Ez határozza majd meg, hogyan kommunkálunk és döntünk, sokszor ösztönből reagálva. Ha ezt tekintjük igaznak, akkor több, mint valószínű, hogy rosszul döntünk. A belső megélésünk ugyanis a legtöbb esetben a meg nem dolgozott félelmeink hangján szólít meg minket, erősen torzítva a helyzetet, a személyiségünknek egy olyan részét képviseli, aki a múltban él és azt projektálja a jelenre.
Ha van egy olyan személyiségrészünk, aki a múltban él, akkor van-e olyan, aki a jelenben? Ha igen, hogyan tudjuk az ő hangját is meghallani?
Dr Jill Bolte Taylor agykutató forradalmi felfedezése (The Whole Brain Living, 2021), hogy mindannyian – kivétel nélkül! – 4 különböző karakterrel születünk, amelyek az agyunk különböző részeiben vannak behuzalozva. A köztudatba beépült szemléletmód – azaz, hogy a bal agyféltekénk felelős a logikus, racionális, analitikus gondolkodásért, a jobb agyfélteke pedig a kreatívabb, holisztikus gondolkodásért felel, Dr. Jill Bolte Taylor felfedezése óta már nem érvényes, hiszen mind a két agyféltekében találunk 2-2 logikus, racionális és érzelmi központot:
1️⃣ A bal agyfélteke gondolkodó karaktere, a jungiánus terminológia szerint „Perszóna” operatív, feladatmegoldó, strukturált, megalapozott döntéseket hoz. 2️⃣ Ugyanennek az agyféltekének az érzelmi karaktere, az „Árnyék”, a „Testőr”, a bennünk élő sérült, önvédelmező gyermek, a hiedelmeinket fedi le a világ működéséről, és ő képes feszült helyzetekben, a múltból szerzett emlékképek alapján minket vészhelyzeti üzemmódba kapcsolni.
3️⃣ A jobb agyfélteke érzelmi karaktere, az „Anima/Animus” a játékos, kíváncsi, könnyed, nyitott, ítéletektől mentes gyermeki részünk. 4️⃣ Míg a gondolkodó karaktere, az „Igazi Én”, a tudatos létezésünk öröme, a magunkhoz és a másokhoz való kapcsolódás képessége, a valódi együttérzés boldogsága, az a képesség, hogy win-win megoldásokat találjunk.
Amit még fontos tudni, hogy a bal agyféltekében lévő karakterek csak múlt-és-jövő időhorizontjában képesek érzékelni, míg a jobb agyfélteke csak a jelenben. A környezetünk kihívásai miatt jellemzően bal-agyfélteke dominanciában élünk, többnyire telve szorongással és félelemmel, hiszen a 2. karakterünk, az Árnyék személyiségrészünk folyamatosan azt figyeli, hogy veszélyben vagyunk-e és azt hogyan lehet elhárítani. Sokkal többször fúj riadót, mint arra valóban szükség lenne, és mivel az 1-es karakterünkkel van szorosabban összekötve, az büszkén akcióba lép és elhárítja a bajt. A nem-megdolgozott és integrált 2-es karakter rengeteg fölösleges feszültség forrása lehet, sokkal több mindent érzékelünk vészhelyzetnek, mint ami, és ezekre feszültséggel reagálunk.
Kiút a fölösleges szorongásból és feszültségkeltésből
Nem szokásom ilyen kategorikusan fogalmazni, de az eddigi tudásom szerint az egyedüli kiút abból, hogy mindent túlreagáljunk az, ha tudatosan visszahozzuk a működésünkbe a jobb agyfélteke karaktereit. Ezek a karakterek képesek a jelenben lenni, belső bizonyossággal tudják, hogy nincsenek egyedül, mentesek az ítélkezéstől, így képesek a szemléletváltásra, valamint a könnyedségre is. Arról nem is beszélve, hogy ha megfelelő gyakorlás mellett, segítségükkel viszonylag hamar leszünk képesek az önszabályozásra és ezen túl a társ-szabályozásra is, amelyek a vezetéstudomány jelenlegi szakértői szerint a 21. sz. két szuperereje.
Egy-egy érzelemhullám alatt 90 másodpercünk van arra, hogy kezeljük a fellépő hormonális hatásokat. Fontos, hogy legyen kapcsolatunk a testi érzeteinkkel, tudjuk, hogy egy-egy érzet melyik karakterhez köthető, majd behívhatjuk a másik 3 karaktert, akik együttesen szolgálatba lépnek az érzelmi egyensúly visszaállításáért. Ennyi időnk van a döntésre, mert ha túllépünk a 90 másodpercen, akkor a testünket elárasztó hormonok a gondolataink felett is átveszik az irányítást. Talán emlékeznek még páran a sündisznós viccre, amikor egy hosszú nap vége felé kimegy a mezőre, süttetni a hasát. Észreveszi, hogy a magas fűszálak árnyékot vetnek rá, és eszébe jut, hogy a nyúlnak van fűnyírója, azzal elég gyorsan le tudná vágni. El is indul a nyúl felé, de eszébe jut, hogy a nyúl irigy, egyáltalán nem segítőkész, a múltkor is, amikor a csavarhúzót kérte el tőle, elhajtotta. Bánatosan visszaballag, lefekszik a fűbe, de azért csak zavarja a magas fű. Egy idő után nekidurálja magát és újra elindul. Eljut az út háromnegyedéig, de ahogy először is, meggyőzi magát, hogy a nyúl egy irigy és ostoba állat, nem is érti, miért barátkozik vele. Visszafordul, kifekszik a napra, árnyék a hasra. Mégsem bírja sokáig, harmadszorra is összeszedi magát, elsprintel a nyúlhoz, becsönget, aki érdeklődve nyit ajtót: mit segíthetek?
Menj a francba a fűnyíróddal együtt!
Ha egy kicsit magadra ismersz, abban a tekintetben, hogy képes vagy magadat annyira belelovallni egy-egy helyzetbe, hogy még magadtól is megijedsz, akkor valószínűleg ez az oka. Ha túlfutunk a 90 másodperces időablakon, akkor a hormonális hatások átveszik a gondolataink felett az irányítást, és elég nehéz lesz nyugalmi állapotba visszahozni magunkat.
Ha megismerkedtünk a 4 karakterünkkel, és képesek vagyunk ebben a rövid időablakban összehívni az Agyi Kupaktanácsot, ahogy én hívom, nagyon hamar kerülünk vissza egy érzelmileg stabilabb helyre, tisztábban látunk és jobb döntésekkel tudunk tovább menni.
Vezetőként is tudnunk kell, hogy minden frusztrációt kiváltó helyzetben először magunkat kell egyensúlyi állapotba visszahoznunk, ezt jelenti az önszabályozás képessége, és csak ez után válunk képessé a társas szabályozásra. Így leszünk képesek a csapatban felmerülő érzelmi hullámokat nem elnyomni, hanem felszínre hozni és dolgozni velük, de nem is avatkozunk közbe fölöslegesen, így nem generálunk még nagyobb viharokat.
Dr. Brené Brown egy podcastjában arról mesélt, hogy egy konfliktushelyzetben a 3 legritkábban hallott szó: „Itt vagyok, hallgatlak”, jelezve, hogy készen állunk a probléma megértésére, a gyökereinek felismerésére. Pedig milyen jó lenne…
Szeretnél érzelmileg stabil maradni és személyesen megnézni, hogy milyen technikák illenek hozzád a legjobban? – egy 30 perces beszélgetésre itt tudsz jelentkezni.
Szeretnél egy gyakorló csoporthoz tartozni, ahol a heti tanításokon kívül mindenki egyéni tempójában gyakorol, és van lehetőség a tapasztalat megosztására? – jelentkezz itt!