Sitkei Tamással hetek óta koncepcionáljuk az április 24-i webinarunkat, és olyan okosak pattannak ki a fejéből, hogy megkértem, kanyarítson egy kis írást ezekből. Meg is született, íme:
Kedvenc kolléganőmmel, Móricz Emesével évek óta beszélgetünk az érzelmi tudatosság és a pszichológiai biztonság fontosságáról. Ezek hatását a munkatársak elköteleződésére, motivációjára és a vállalati teljesítményre neves kutatócégek sorra igazolják, ám, hogy hogyan lehet mindezt elsajátítani, és a gyakorlatban is alkalmazni, azt még sokáig fogjuk közösen tanulni. Cikksorozatunkban egy-egy szituációt megkísérlünk tudományosan megalapozott módon, de a konvencióktól eltérő szemlélettel értelmezni, rávilágítva a gyakorlati megoldásokra is. Az első, hozzám legközelebb álló eset:
Férfitársaim, kivel ne fordult volna már elő, hogy felesége, kedvese felrótta neki, hogy bizonyos viselkedésével milyen rossz érzéseket kelt benne:
- “…ha nem segítesz összepakolni a vacsora maradványait, az azt üzeni nekem, hogy csak kiszolgáló személyzet vagyok…”,
- “…ha széthagyjátok a koszos gatyáitokat, akkor az olyan, mintha én csak mosónőnek lennék jó…”,
- és a kedvencem:
- “…ha így beszélsz a munkámról/hobbimról/zenei ízlésemről, az azt üzeni, hogy értéktelen hülyeség, amit csinálok…”
Mit szoktam ezekkel kezdeni?
- Jobb napjaimon leginkább igyekszem “menteni a menthetőt” és segíteni kedvesemnek, hogy helyreálljon a jóérzése a felrótt helyzet és az ezekben játszott szerepem kapcsán.
- De vannak napok, amikor el vagyok veszve a saját “nyomoromban” anélkül is, hogy ebben elmélyülnék, és olyankor azért nehéz a fenti mintát követni. Leginkább azzal vagyok elfoglalva, hogy saját érzelmeimen úrrá legyek és megvallom, nehéz ilyenkor más érzelmi állapotát is menedzselni.
Ha valaki azt gondolja, hogy a feleségem érzelmi állapotát fogjuk itt körbejárni, akkor szögezzük le, hogy nem. Sokkal inkább a sajátomat. Meg kellett tanulnom, hogy a saját érzelmi állapotom igenis hat a környezetemre és ha láttál már impulzív ADHD-gyanús felnőttet, akkor érted miről beszélek. Ha nem is vagy olyan izgága, mint én, az érzelmi állapotod akkor is hat a környezetedre, csak esetleg máshogy, mint az enyém. 
Egy biztos, ahhoz, hogy mások érzelmeivel kezdeni tudjak bármit is, képesnek kell lennem először a saját érzéseimet kezelni:
- azokat felismerni,
- az érzéseim okát/gyökerét megérteni/felismerni és
- az igényeimet megfogalmazni,
sok más egyéb lehetőség mellett…
Na jó, de hogyan? Ezt kutatva bukkantam rá Lisa Feldmann Barrett: “How Emotions Are Made” (Hogyan keletkeznek az érzelmek) című könyvére, melynek eszenciáját tudós kollégám, Cservenyák Tamás már feldolgozta 2022-es cikksorozatában. Melegen ajánlomi!
Most itt az elméletet átlépve megkísérlem bemutatni, mi zajlik le bennem a fenti eset során:
Amikor feleségem panaszait hallom, azok hatnak rám: hallom és értelmezem őket. Hatásuk automatikus válaszreakciókra készteti az agyamat. A válaszreakciók egy része bennem kialakuló érzelmekben jelenik meg, más részük pedig abban, ahogyan aktívan, vagy passzívan reagálok.
A külső hatások (feleségem szavai) attól függően nyernek értelmet, hogy agyam az adott pillanatban melyik mentális modellbe helyezi el a hallottakat. Ez a „modell” – az éppen aktuális érzelmi alapállapotomból adódóan más-más valószínűséggel kerülhet kiválasztásra:
- Ha jobb passzban vagyok, akkor könnyebben nyúlok a vicces, vagy az együttérző, segítőkész modellekhez, és képes vagyok arra, hogy megértsem és felismerjem: feleségem most együttérzésre vágyik, csak épp panaszai mögé rejti ezt, mi lenne, ha nem a panaszokra, hanem a valósnak vélt mögöttes okokra válaszolnék?
- Ha terheltebb állapotban ér ez az impulzus, akkor az agyam másik modellhez nyúl automatikusan, pld.: ez itt egy újabb probléma, amitől jobb lenne mihamarabb megszabadulni, vagy a legrövidebb úton elintézni. A válaszreakcióim általában ilyenkor lesújtóan hatnak a kapcsolatunkra, annak ellenére, hogy a szándékom pont ezzel ellentétes.
Persze mindez automatikusan játszódik le az agyunkban, de azért tudatosan is befolyásolhatjuk. A „terheltebb állapot”-ban az történik, hogy bár valójában biztonságban vagyok, hiszen a családi fészekben, akár a kedvenc teámat szürcsölgetem éppen, de az agyam támadásnak éli meg ezt a helyzetet, és önvédelemmel, visszatámadással reagál. Az első lépés ilyenkor, hogy nekünk kell visszaállítanunk magunkban a pszichológiai biztonságot.
Kinek-kinek könnyebb vagy nehezebb ezt a lépést megtenni, főleg érzelmileg túlfűtött helyzetekben, de vannak egyszerű módok arra, hogy ebben ügyesedjünk. Ha jól jártam el, mind magam, mind pedig a partnerem érzéseit sikerült kordában tartani, sőt, egy magasabb szintre tudtuk emelni a kapcsolatunkat.
Cikksorozatunk következő részeiben kitérünk majd arra, milyen módszerekkel, megközelítésekkel fejleszthető agyunk ügyesebb döntéshozó képessége, és arra is, miért olyan könnyű kibillenni az áhított egyensúlyból.
Ha valaki magára ismert, és vannak a tarsolyában kész válaszok, ezeket a szerkesztőségben várom, „Kedvesem” jeligére :o). ST.
(a borítókép forrása: https://www.oprah.com/inspiration/martha-beck-emotional-triggers)